A jövő eljön...

A jövő eljön. Akár akarod, akár nem. Ha kihasználatlanul telik el az idő, akkor a jövő is üressé lesz, és nem lesz eredményessége. Oly nyilvánvaló ez, mégis oly kevesen hiszik el, és élnek ennek jegyében. Talán azért, mert a múló időben nincsen idejük megállni, és gondolkodni, a régi tanítások sorát a jelen életükkel, döntéseikkel összevetni.

     Eszembe jut a talentumok példázata. Egy ódon könyvből, mit sokan vettek már kézbe – hol az a leglényegesebb, hogy a Szó a lelket megérintse. S ha megérint Téged is, akkor érted, hogy a talentum nem csak pénz, hanem tehetség, rátermettség, mihez nem elég az okosság, kell a motiváltság, és a pozitív jövőbelátás. Mondhatod úgy is, hogy reménnyel teli jövőperspektíva.

    A példázat szerint az öt és a két talentumot megduplázták. Csak az egy talentum nem hozott semmit, mert a szolga elásta, és várta a jó szerencsét. Gondolkodom azon, hogy a cselekvés, a hit és a munka, vajon manapság hány ember választása? S mennyien vannak azok, kik kihasználják az időt és a lehetőséget, a tehetségüket? A kérdéseket felteszem, de nem kívülre tekintek. Mert az a fontos, hogy Én hogyan élek, és Te – mikor Magadba tekintesz – milyen feleletet fogalmazol meg.

    Az öt talentumot kapott szolga a talentumait megduplázta. Nem sopánkodott, hogy mily nehéz feladatot kapott. Nem várt másra sem, hogy majd valaki cselekszik helyette. Kezét sem tárta szét tátott szájjal, szemében értetlenséggel, hogy dolgoznia kell. Másra sem mutogatott, mert nem érdekelte, hogy ki mennyi és milyen feladatot kapott. Csak cselekedett. Egyszerű és tiszta lélekkel. Tudta, hogy a jövő eljön. S az nem lehet eredménytelen, üres. A jelenét a jövőbe fektette. Pozitív jövőkép, ez hajtotta előre. Pozitív jövőkép a földi életében és az eljövendőben. Az eljövendő. Oly rejtelmes és félelmetes sokaknak ez a megfogalmazás, hisz a földi létezésen ível át, és elvezet a Mindenség Forrásához és Mozgatójához. Oda, ahol igenis számít, hogy Ki vagy, milyen Ember vagy, hogyan Élsz, és mit Mondasz. S nem a kényszer, hanem a felszabadultság érzése alatt, hisz oda érkezel meg egyszer, igazán haza. Az eljövendőbe vetett reménység azonban mégsem tesz túlvilágivá. A pozitív transzcendentális jövőképed életedbe értelmet és célt ad. S nem kevesebbet, mint a lehetetlenséggel is szembeszálló lendületet, motiváltságot akkor, mikor emberileg nézve talán nincs is rá okod. S közben felfedezed, hogy nagy tettekre vagy képes, még akkor is evezel, ha hatalmas hullámok csapnak fel, és hihetetlennek látszik, hogy az élet, mit élned kell, egyensúlyt nyer.

     Az élet nem könnyű. Kihívásai, szenvedései, küzdelmei vannak. Áldozatot is vállalni kell, másképp az ember csak vesztes lehet. Látod, érted ezt. Birkózol a jelennel, s tudod, érzed, hogy a fatalista passzivitás nem a Tied. S így a valóság durvasága is csiszolódik, tisztább lesz, és nyilvánvalóbb a sok-sok elrejtett szépség, melynek ára a kitartás és az áldozat vállalása.

       A jövő eljön… Akár akarod, akár nem. Ne feledd, Rajtad is múlik, hogy milyen lesz: tartalmas vagy üres! Mikor éled a jelent a jövő jegyében, akkor idézd fel a talentumok példázatát, hogy a Szó a lelkedhez érjen, és erőt, célt, lendületet, és megújuló reménységet nyerj, tudva azt, hogy nemcsak Magadért felelsz, hanem azokért is, kik Reád vannak bízva. Gondolj gyermekeidre, unokáidra, mindazokra, kiknek továbbadhatod azt, amiben Hiszel, azt, AKI VAGY!

„Minden döntésünkben szem előtt kell tartanunk, milyen hatással lesz a hetedik nemzedékre… még ha ehhez oly vastagnak is kell lennie a bőrünknek, mint a fenyő kérgének.” (Irokéz indiánok szövetségi megállapodása – részlet) 

A munka

„Hat jó ok van arra, hogy dolgozzunk: függetlenek lehetünk, eltarthatjuk a családot, munkát teremthetünk másoknak, mentorálhatunk másokat, kihasználhatjuk a tehetségünket és megváltoztathatjuk a világot.” (Steve Biddulph, ausztrál író)

Ízlelgetem ezt a szót: munka. Gondolkodom, hogy mi jut róla eszembe? Elmélyedés, szeretet, frissesség, élvezet, öröm, jóleső melegségérzés. Hisz jóleső melegségérzés jár át, ha van feladat és cél, amit meg kell valósítani. Feladat és cél, ami épít. Építi az ember lelkének belső világát. A lélek volt és van mindig az első helyen, és a világ megváltoztatásának szándéka apró lépésekben. Egy beszélgetés, egy szó, egy érintés, egy mosoly apró lépés, mégis világot és embert formáló erővé válik, ha ott van benne a szeretet, az erő és a hit. A hit a jóban még a romok ormán is, a vihar tépte fák alatt is, vagy a parton, mit elöntött ár. Még akkor is, ha valaki kényszernek érzi a munkát, és még nem fedezte fel annak csodálatos ajándékát. Mert a munka iránt lehet lelkesedni, örömmel végezni. Érezve, hogy az ember része egy egésznek, és amit végez, azzal hozzátesz közösségének az életéhez. S mi lehet nagyobb öröm annál, mikor körülötted csillogó szempárok jelennek meg, mikor azt látod kirajzolódni a másik arcán, hogy az élet szép. Az élet szép, mégha olykor vagy sokszor van keménysége, éle, próbatétele, szenvedése.

     A munka függetlenség, anyagi biztonság, segítségnyújtás mások felé. Ám mindez akkor válik értékessé, ha a helyünket megtalálva saját, egyedi és páratlan tehetségünkkel a világ megváltoztatásának szándékával dolgozunk. Tehetség és világot megváltoztató szándék, olyan, mint a vér lüktetése az erekben. Sohase engedd, hogy e kettő kivesszen Belőled! Mert ez tesz mássá. Mert e kettő teszi a munkát hivatássá, melyben ott dobog a szíved!

      A munka visszahat Rád, és arra a közösségre, amiben Benne vagy. A jóleső érzés mindenkit átjár, hisz az épülést, építést jókedv, öröm és harmónia kíséri. Ki szívével részese ennek az örömnek, annak sohasem lesz irigy és hiú szeme.

    Esténként mindig elhaladok az Országház mellett. Csodálattal és áhítattal van tele a szívem. Steindl Imrére gondolok, akinek az álmát megvalósulva látom, aki a neogótika és a barokk stílus elemeit használva egyedi épületet, egy szentélyt alkotott. A kupola ragadja meg először a szemem. A kupola, mely azt az érzést kelti bennem, mintha egy templom lenne előttem. Egy templom, a magyar nép temploma, mely az égbe nyúlik magasan. Azután felfedezem a homlokzaton a 90 kőszobrot. Alakjuk ismerős, és a szobrok arcképcsarnokában úgy érzem, mintha a múlt hősei itt lennének most velem. Tekintetem fókusza tágul, amint hátrébb lépek, és látom már az épület tömegét egészben. A Parlament két hatalmas szárnyát, az alsó és a felső házat, mely egymással egységben van.

        Jóleső melegség jár át, hisz az alkotás, a munkaszeretet, a tudás és a kreativitás áll megtestesülve előttem. A munkára gondolok, amit végez általában az ember, és arra, hogy abban mennyi szeretet és lelkesedés lehet? Milyen gondolat, cél vezérli az embert, amikor reggel felkel? Van-e álma, mi több a kenyérnél? Van-e benne lelkesedés, mely a tettek mezejére vezérli, hol igazán ragyog a szem és a szív, és megcsillan a tehetség? 

      Kedves Olvasóm, a tehetségedet és a világot megváltoztatni szándékodat sohase engedd el! Hagyd, hogy ez vezessen, ez lüktessen Benned, mint a vér az erekben. S ha alkalomadtán meglátsz egy szép épületet, gondolj mindig a tervezőre, az építészre! Engedd, hogy megérintsen kőbe, téglába vésett álma, szíve, érzése. Hisz az alkotás mögött ott van az Alkotó. Ez ösztönözzön arra, hogy Te is alkotó, építő ember legyél, ki a világmegjobbító szándék lelkesítő erejében dolgozik!